Az első pillanattól biztos volt, hogy a sárga zsákok ott lesznek a polcon

Bábolna Takarmány

A Magyar Takarmány Kft.-t egy ambiciózus házaspár alapította, a takarmánybolt gondolata pedig kereken 10 évvel ezelőtt fogant meg bennük. Ez idő alatt valódi sikertörténet valósult meg, nagyvárosi környezetből kiindulva, pedig sokan sohasem gondolták volna, hogy egy pláza közvetlen közelében is lehet piaci rés a takarmánykereskedelem.

Érdekes történetet és tanulságos vállalkozási modellt ismertünk meg Halmosi Ákostól, aki a Magyar Takarmány Kft. ügyvezetőjeként adott interjút nekünk. Ákost először a kezdetekről, valamint a vállalkozás történetéről kérdeztük.

2016 márciusában nyitottuk meg a takarmányboltunkat Pécs belvárosában, az Árkádtól 100 méterre. Akkor még egy kisebb, körülbelül 80 m2-es helyiséget béreltünk, ami mára több, mint 500 m2-re növekedett. Eleinte 80-féle termékkel indultunk, ami 9 év alatt – a vásárlói igényekhez alkalmazkodva – közel 1000-féle termékre emelkedett. Büszkék vagyunk rá, hogy az elégedett ügyfélkör, a céges árbevétel és a munkatársi létszám is folyamatosan és dinamikusan tudott növekedni az évek során. 2024-ben pedig mindezeket megkoronázta, hogy kiérdemeltük a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. viszonteladói között kihirdetett „Legnagyobb éves növekedést elérő vállalkozás” kitüntető címet.

  • Szívből gratulálunk a cím elnyeréséhez, tudjuk, hogy rengeteg munka vezetett idáig. Azonban visszatérve a kezdetekhez: kinek pattant ki a fejéből az a gondolat, hogy egy belvárosi bevásárlóközpont közvetlen szomszédságában takarmányboltot nyissanak?

Kis családunknak már régóta voltak állatai. 2010-ben kertes házba költöztünk és akkor kezdtünk nyulakat tartani. Ugyanakkor a takarmánybeszerzés számukra korántsem volt könnyű. A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. nyúltápját etettük, amivel nagyon meg voltunk elégedve, azonban a takarmányért viszonylag messze kellett elmennünk. Így jött az ötlet 2015-ben, hogy nyissunk egy takarmányboltot, ugyanis továbbra sem találtunk olyan üzletet a közelünkben, ahol egy helyen mindent meg lehetett volna vásárolni a nyulaknak. Az eredeti terv az volt, hogy nyitunk egy kis boltot a saját garázsunkban, de hamar rájöttünk – amit a piackutatás is alátámasztott – hogy ez nem jelenthet hosszú távú megoldást, mert túl kicsi lesz a férőhely a termékpaletta számára.

2016 márciusában tehát megnyitottuk a boltot, amit akkor még csak egyedül vezettem. Céges működésünk alapelveit és a napi feladatokat a kezdetektől máig közösen csiszoljuk feleségemmel, Ágival. Emlékszem, még a céges logónkat is együtt raktuk össze tudatosan, figyelve az abban rejlő apró részletekre. A takarmánybeszállító partnerek kiválasztása viszonylag egyszerűen és gyorsan zajlott. A „Bábolnás” takarmányos zsákok ismerősek voltak a saját kis otthoni mini gazdaságunkból, így egyértelmű volt számunkra, hogy a sárga zsákok ott lesznek az üzletünkben, annál is inkább, hiszen a  Bábolnás termékpaletta a haszonállattartás teljes vertikumát lefedi. Vállalkozásunk kezdetén kapcsolatba léptünk egy másik takarmánybolttal is, akik szintén Bonafarm-Bábolna Takarmány márkaképviselet voltak és ők rengeteget segítettek nekünk abban, hogy milyen termékeket vegyünk fel a kínálatba és hogyan bővítsük a kört. De takarmányozási szakmai kérdésekre is sok hasznos tanácsot kaptunk tőlük. Néhány állatfaj takarmánypalettája húzó „ágazattá” nőtte ki magát nálunk, ilyenek például a legnagyobb volumenben értékesített tojó- és nyúltápok, de jelentős mennyiségben adunk el lótápot és lómüzlit is.

Magtárház
Halmosi Ákos és Halmosi Ágnes, Magyar Takarmány Kft.

2-3 év elteltével kezdtük felvenni az alkalmazottainkat, mára pedig már 11 dolgozóval büszkélkedhet a vállalkozásunk – sőt, a takarmánybolt mellett kibővítettük a céget egy gazdabolttal is. 2016 őszén elindítottuk a webáruházunkat is, ami a Covid időszakában óriási növekedést ért el, és hála Istennek azóta is szépen teljesít.

  • Említette a tojó- és nyúltápokat, mint sikertermékeket. Hogyan alakult a piaci igény az évek alatt? Mindig ezek voltak a legnagyobb mennyiségben értékesített takarmányok?

Működésünk első évében az utolsó negyedévhez közeledve többen felhívták a figyelmünket arra, hogy ősszel és télen nagyon visszaesik a miénkhez hasonló takarmányboltok forgalma. Időben elkezdtem azon gondolkodni, hogy ezt a visszaesést mivel lehetne ellensúlyozni. Igyekeztem olyan termékeket bevonni, amelyekkel ki tudtam egyenlíteni a forgalmat. Ezek a termékek voltak a díszmadár és papagáj eledelek, valamint a klasszikus kutya-, macska- és rágcsálóeledelek.

Haszonállatos vonalon a tojótápokból, nyúltápokból adjuk el a legtöbbet a kezdetektől fogva. Érdekes tendencia, hogy a mi környékünkön egyre több a szarvasmarhatartó, és őket is nagy örömmel szolgáljuk ki.

Vannak valódi kuriózumnak számító takarmányokat vásárló partnereink is, szeretnék megosztani néhány számomra szívet melengető történetet ezzel kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt emlékezetes telefonhívást kaptam, amikor egy közeli állatsimogató tulajdonosa elújságolta, hogy világra jött az első tevecsikójuk. A gazda tanácstalan volt, ugyanis a tevekancának sajnos nem volt teje, az újszülött tevét pedig sürgősen el kellett kezdeni táplálni. Igyekeztem több helyről szakmai tanácsot gyűjteni, mígnem a Crémo Silver tejpótló borjútápszerre esett a választás, aminek köszönhetően gyönyörűen fel lehetett nevelni a kis tevét. Azóta is minden évben ezt a terméket vásárolja az állatsimogató a tevék és más kérődzők számára.

Másik kedvenc történetünk, amikor egy strucctenyésztő hölgy keresett fel minket, és ennek kapcsán derült ki számunkra, hogy még strucctáp is rendelkezésre áll a Bábolnás palettáról, így őket is szakszerűen ki tudtuk szolgálni. Egyébként büszkék vagyunk a csincsillatenyésztő partnereinkre is, akik jelentős mennyiségű csincsillatápot vásárolnak tőlünk, de van egy cirkusz társulat is, akik a zabmentes müzlit rendelik rendszeresen tőlünk a lovaknak.

  • Ilyen mozgalmas élet és dinamikus növekedés mellett milyen további tervekbe tud minket beavatni?

A folyamatos növekedés és a vállalkozás bővítése állandó tervünk, de szeretnénk egy saját telephelyet is. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy – a hitvallásunk szerint – egyre szélesebb körben tudjuk a vásárlói igényeket kiszolgálni. Ennek megfelelve valósítjuk meg a kisebb-nagyobb fejlesztéseinket.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy milyen sokat számítanak számunkra a visszatérő törzsvásárlóink. Rengeteget dolgoztunk – és dolgozunk a mai napig – azért, hogy állandó vevőkört tudjunk kialakítani. A kezdetekben hétfőtől szombatig nyitva voltunk, vasárnap pedig felpakoltam a takarmányokat és mentem a vasárnapi kisállat vásártérre, hogy minél többen megismerjenek minket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy még a vasárnapi kisállatvásáros időből sok vásárlónkkal a mai napig megmaradt az üzleti és személyes kapcsolatunk is.

  • Az elhangzottak alapján egyértelmű, hogy hisz a személyes kapcsolatok erejében az üzleti életben is. De mi a helyzet a webáruházzal?

Jó kérdés, de nem szeretném a személyes és az online értékesítést egymás alá vagy fölé rendelni. A kettő egymást kiegészítve remekül működik és mindkét értékesítési formának megvannak a vásárlói, akik valamiért az egyiket vagy a másikat részesítik előnyben. Érdekes módon a webáruházból is relatíve sok telefonos kérdést kapok, ugyanis a weboldalon is elérhetővé tettem a telefonszámomat, hogy szakmai kérdésekben felkereshessen, akinek tanácsra van szüksége. Ezért úgy érzem, hogy a webáruházunk sem személytelen felület és sok „ismerőst” köszönhetünk az online világnak is.